by Láttad már Kevin Costnerrel a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmet?
Jó eséllyel igen — sőt talán többször is, ha épp elkapott a tévé egy újabb ismétlést.
Na de láttad-e visszafelé? 🙂
Fogadni mernék, hogy nem.
Pedig egészen mulatságos élmény lenne: a nyílvessző elegánsan kirepülne a célpontból, visszaszívódna a megfeszített íjba, majd szépen visszacsusszanna a tegez mélyére.
És a csavar: Robin Hood nem elvenné, hanem visszaadná a nemesek aranyát. 😄
Igen ám, csakhogy a fizika nem szeret viccelni.
A fizika híresen humortalan — különösen, ha az időről esik szó.
A világ pedig makacsul ragaszkodik egy bizonyos irányhoz, amit úgy hívunk:
→ az idő nyila.
A valóságban a nyíl nem repül vissza a tegezbe, és az arany sem csusszan vissza a nemesek kasszájába — bármennyire vicces is lenne látni.
A természet ugyanis ragaszkodik valamihez, ami sokkal mélyebb, mint egy hollywoodi fordulat: a világ eseményei nem keverhetőek össze egy videólejátszó „Reverse” gombjával.
A kémia, a hőtan, a kvantumfolyamatok, az élővilág működése — mind ugyanabba az irányba mutatnak.
Mintha a valóság maga is egy íjász lenne, aki mindig előre céloz.
De miért?
A COS-modell: ahol az idő lépked, nem folyik
A hagyományos fizika úgy beszél az időről, mintha egy folyó lenne. Halad, csobog, aztán egyszer csak megérkezünk a „holnapba”. A COS-modellben azonban az idő inkább úgy működik, mint Robin Hood lépései az erdőben: egyik pillanatból a következőbe ugrik.
„Kattan” egy új időhéj.
Létrejön egy új téridő-szelet.
A világegyetem minimálisan összeomlik a következő állapotába.
És ebben a folyamatban rejlik az időnyíl lényege: csak előre lehet lépni, csak a következő héj generálható, a múlt nem állítható vissza — egyszerűen nincs „rekonstrukciós mód”.
Robin Hood nyilainak megvan a maguk romantikája, de a COS-modell időnyila viszont matematikailag bizonyítottan nem fordul meg.
Honnan tudjuk, hogy tényleg így viselkedik az idő?
Itt jön a történet egyik legizgalmasabb része.
A COS-publikációk egyik Python-szkriptje — nevezzük csak a „Digitális Sherwood”-nak — azt vizsgálta, hogy a diszkrét időlépések észrevehető jeleket hagynak-e a szimulált kozmológiai adatokban.
A szkript lefutott.
A grafikonok megjelentek.
És mit mutattak?
Egy tiszta, egyértelmű aszimmetriát. Más szóval: „A jövő felé mutató irány kimutatható a mintákból.”
Mintha Robin Hood minden egyes lövése belekarcolta volna az idő szövetébe: erre tovább, erre tovább, erre tovább…
A visszafelé lövés — vagyis az idő megfordulása — nem jelent meg. Nem is tudott volna: a modell matematikája nem engedi.
Tehát lehet utazni a jövőbe? A COS-modell szerint: részben igen Fontos pontosítani, mit jelent ez.
A COS-modellben minden jelen pillanat után struktúráltan, szabályok szerint létrejön a következő időhéj.
Ebben az értelemben: → a jövő „megérkezik” — nem kell odautazni.
A múlt viszont: nem épül újra, nem játszható le visszafelé, nem elérhető sem fizikailag, sem matematikailag.
Olyan, mint egy robinhoodi kaland: előre lehet futni az erdőn át, de visszaugrani a korábbi jelenetekbe — azt csak a filmvágók tudják. A fizika nem.
A Robin Hood-analógia mosolyt ad. A COS-modell magyarázatot. A természet nem hajlandó visszajátszani a saját történetét.
És bár vicces elképzelni a visszafelé repülő nyilakat, a valóság makacsul előre írja a saját forgatókönyvét.
A COS-modell pedig megmutatja, hogy miért.
