by Hélyopoliszban minden egyes várost hély-nak hívnak. Képzelj el egy ilyen várost éjszaka. Az úthálózatot nem ismered, nem jártál még itt, ki sincs világítva, és ráadásul ilyenkor dolgoznak az úthálózatokon: terelések és akadályok bukkannak fel, amelyeket óvatosan kerülgetsz; máshol épp megnyitnak egy szakaszt, vagy új épül, amin járhatsz. Az éjszakai munkák miatt pezsgő, hemzsegő ez a város: menet közben épül át. Különös világ, mégis pontosan tudod, melyik városba szeretnél érkezni, így – bár kacifántosan – mindig időben megérkezel a célodhoz.
Az úthálózat – mint mindenhol – csomópontokból, kereszteződésekből és összekötő utakból áll (ezek a filamentumok). A haladás zöldhullámok sorozata (idő). Minden zöldciklusban történik valami apró: egy útlezárás feloldódik, máshol új szakasz nyílik, két mellékutca összekapcsol. Ezek a miniváltozások szabályokhoz kötöttek – a város mélyrendje (a háló topológiája) nem engedi, hogy mindent egyszerre forgassanak fel a munkák. Ettől marad a háló koherens és vezethető.
Ameddig a fényszóród elér, addig látsz csak. Óvatosan vezetsz, mert tudod: a következő kanyar mögött lehet terelés, friss korlát, vagy egy hirtelen megnyitott sáv. A változás először helyben érezteti a hatását, aztán csomóponttól csomópontig terjed – mint amikor a fényszóró egyre beljebb harap az éjszakába.
Fentről nézve viszont gyönyörű a kép: a rengeteg autó fénycsóvája íves folyamokká áll össze, és a hély-városok útszakaszai szépen kirajzolódnak. Közelről szemcsés kavalkád, távolról sima és rendezett. A két réteg – a filamentumok (helyi közelség) és a hélyak (globális rend) – együtt dolgozik: helyben rugalmas, nagyban megbízható úthálózat jön létre.
Mivel nem vagy ismerős, hélytérképet használsz: olyan navigációt, amely folyamatosan finomhangol. Így valójában észre sem veszed, hogyan alakul át a lüktető város; csak haladsz a célod felé. Lokálisan kacifántos, de nem zavaró, mert mindig a legjobb helyi útvonalon jársz – globálisan pedig időben célba érsz.
A sok apró útlezárás–megnyitás átlagában a fénycsíkok folytonos sávokká simulnak. Messziről úgy látszik, mintha a térkép eleve íves lenne. Ez az, ahogyan a COS „visszaadja” a klasszikus, sima viselkedést: a sűrűbb övezetek elhajlítják a jó útvonalakat, mintha egy görbült térképen vezetnél.
Az úton haladva eltöprengsz: hol vannak a lelkes éjszakai munkások? Aztán rádöbbensz, hogy az útlezárások Hélyopolisz belső szabályai szerint történnek. A háló magától szerveződik, ezért tud egyszerre rugalmas és stabil maradni.
Éjszaka haladva a város egyre több útvonalat „világít be”: a fényszórók és a friss átépítések együtt bővítik a bejárható lehetőségeket. Így alakul ki a természetes előre irány – nem tiltás miatt nem haladsz visszafelé, hanem mert a háló enyhén lejt a több lehetőség felé.
És ha azt hinnéd, hogy ez csak egy mese, akkor ha távolról nézed Hélyopoliszt, és hosszú záridővel fotózol, a fénycsóvák finom mintázatokat rajzolnak: a háttér apró fodrozódásait, a „rezgő hidak” (gravitációs hullámok) frekvenciaképének jellegzetes töréspontjait, és az „alagutak tarifájában” (a neutrínók össztömegében) egy szűk, tesztelhető tartomány — ezek a nyomok pedig alátámasztják, hogy Hélyopolisz úthálózatai nem puszta képzelet.
