by - Érzékszervek
Mint minden élő organizmusnak a mesterséges élőlénynek is szüksége van külső és belső érzékszervekre. Ezek segítségével tud a környezeti és a testi ingereire reagálni. A gép érzékelő rendszere nem kell, hogy megegyezzen bármely ismert élőlényével, azonban érdemes olyan felületet választani, amellyel az ember képes kommunikálni. Az érzékelőknek olyan végtelen szabadságot kell hogy adjanak, mint amilyet az élőlények is birtokolnak. (Pl.: a látás, a hallás, és a beszéd véges jelsorozatot képes megkülönböztetni, de végtelen módon lehetséges kombinálni.)
2. Felismerés
Az érzékszervek által küldött jeleket az agynak fel kell dolgoznia. Ehhez nélkülözhetetlen a felismerés. Tágabb értelemben az arcok és a hangok azonosítását, az írott számok és betűk felismerését, az anyagok érzékelését és a színek észleléslét értjük alatta, amely által felismerjük és elhelyezzük magunkat a világban. De felismerhetjük a belső szerveink adta jeleit, kívánalmait és működésünk hibáját is, amelyre szintén reagálunk valahogy.
A szó mélyebb jelentése sokkal fontosabb! A felismerés nem más, mint megtalálni a dolgok közötti kapcsolatot, ráeszmélni, hogy ok-okozat kapcsolat áll fent egy vagy több dolog között. Természetesen ezzel nem mondtunk ellen a szó tágabb értelmezéseinek, hiszen ott is felismerünk valamit, vagy valakit, azonban a dolgok közötti összefüggés felismerése által tanulunk és megvilágosodunk. Ezzel a ráeszmélő cselekménnyel olyan kapcsolatot írható le, amely élménye egyetemes még akkor is, ha idővel csiszolunk rajta. Egy tanulási folyamat, amely hatással van az emlékek rögzítésére. A szülők arcfelismerésének megtanulása csecsemőkorban ugyan azzal az érzéssel egyenrangú, mint amikor a serdülőkorú gyerek ráérez és rádöbben az első fokú egyenletek egyszerűségére. Mind a két esetben egy „aha” érzéssel rögzül a tudás a memóriában. Ez a fajta tanulás a legmélyebben rögzül, és a legkönnyebben előhívható az emlékekből. A felismerés szükséges mind a belső szerveink jelzéseinek megtanulására, mind a külső ingerekre adó válaszok reagálásához. Az ismétlődés, a ciklikusság és a rendszeresség tovább javítják és optimalizálják a felismerés pontosságát. Néhány élőlény hatalmas előnyre tehet szert azzal, hogy tudását át tudja adni a faja másik tagjának. Ez a viselkedés kihatással lehet a csoport egészére. Lehet ez egy gyümölcs megmosása, vagy feltörése, vagy lehet egy matematikai levezetés, a lényeg, hogy rádöbbenjen a faj másik tagja ugyanarra a felismerésre, amelyre az egyén is ráeszmélt. Néhány lehetséges okot mutatok be, ami miatt bekövetkezhet a felismerés:
- utánzás alapú: amely egy lemásolt algoritmuson alapul. Ilyen lehet például az olvasás, vagy egy mozdulatsor. Pl. Imon kívül egy másik makákó is bedobja a krumplit a vízbe, ami miatt szintén felismeri a homokmentes krumpli lehetőségét.
- nem logikus/véletlen: amikor egy véletlen eseménysor miatt döbbenünk rá valamire. Pl. Imo a krumplit haragból dobja be a vízbe (megj.: ha másik majom veszi ki a vízből és nem látja az esetet már meg sem történhet a felismerés)
- állandó ismétlődés/tapasztalat: belső szervek jeleinek értelmezése, nappalok-éjszakák, vagy hogy három óránként kapunk enni, vagy 2*x mindig páros szám, ahogy 2*x-1 mindig páratlan, vagy hogy a prímszámok csak önmagukkal oszthatók, vagy négy lába van és ugat, akkor kutya, de ha nem ugat, akkor szék vagy asztal 🙂
- logikus: amikor valamilyen asszociáción keresztül történik meg a felismerés; forma és méret alapján, mint a szék hasonló a fotelhez; mint ahogy a villám hasonlít a kovakő szikrájára.
Ezek persze többnyire fedik egymást. Nem minden esetben lehet éles határvonalat húzni. A rendszeresség, a folyamatos ismétlődés, periodikusság teszi lehetővé, hogy tanuljunk. És ez a folyamatos ismétlődést mi magunk is létrehozzuk (újra élünk dolgokat, megismételjük a képzeletünkben), és ez által vagyunk képesek a virtuális valóságunkban optimalizálni, és javítani a benne rejlő hibákat. A képzeletünkben az ismétlődés által tudjuk a dolgokat megváltoztatni olyan módon, amely a valóságban akár létezhet is. A tudás a felismerések által keletkezik. Ez nem más, mint a felfedezés, a tapasztalat.
- Emlék
A világon minden emlékalapú tárolókba kerül, és minden tárolónak van egy „lecsengési” ideje. A hangom a levegőben terjed, a levegő a tároló. Az emlékekben a tudást tároljuk, a fogalmat, amelyet a felismerés, a felfedezés, és a tapasztalat által szereztünk meg. Amíg a felfedezés többnyire igaz, addig a tapasztalat lehet akár hit alapú is. A tárolás formája valószínűleg nagyon fontos (keresési algoritmusa a felfedezéseken keresztül asszociációkon áttörténik). Az emlékek nem szavakban tárolódnak. A felismerésekkel, a tapasztalatainkkal valójában egy belső világot hozunk létre, amely alapján eligazodunk a valós világban. Mi magunk a világunk modelljét hozzuk létre életünk során. Nem véletlenül gondoljuk, hogy magunk is egy virtuális világban élhetünk (pl.: Platón barlangja, Mátrix, 13. emelet, stb.).
Amikor a virtuális világképünkbe nem illik bele valami, akkor megváltozik a viselkedünk. Szeretnénk tudni, hogy miért nem úgy van, és valamilyen minőségű választ várunk rá. Az alapérzelmek segítségével azonnal felszínre tör a belső düh, a szomorúság, az öröm, a meglepetés, a félelem, vagy undor. Mivel azonban ez csak nagyon szűk kommunikációra volt képes, mi pedig csoportokban éltünk, gyűjtögettünk és vadásztunk, többre és még többre volt szükség. Az evolúció pedig rajong az ilyen ötletekért. A kommunikáció pedig rengeteg memóriát igényel, amit valahol tárolni kellett.
Mivel egyetlen modell sem lehet tökéletes, ezért az is kijelenthető, hogy belső világunk szegényesebb, mint a valós világ. Minél tökéletesebb a virtuális világ, annál könnyebben kezeljük a környezetünket. Evolúciós előny volt tehát a valós és a virtuális világ közelítése. A belső virtuális világban a megoldást cselekvéssel is és elmélettel is ellenőrizni lehetett. Hogyan vagyunk erre képesek? Hogyan modellezzük a valós világot? Hogyan tárolódik a felfedezés? Hogyan épül be a tapasztalat ez emlékeinkbe?
Az emlék alapú tárolóban, amely a virtuális világot építettük, könnyedén lehet asszociációk mentén haladni. Például a belső világ lehetővé teszi, hogy ne kelljen egy útvonalat aprólékosan megtervezni, mivel minden pontja előhívható. A csomópontok bármikor aprókká bonthatók. Bármilyen feladat képi megoldást ad. Ha A pontból B pontba akarok elutazni, akkor a két óriási csomópont az A és B pont lesz. Ha részletes információt akarok kérni a belső világomból, akkor csak elő kell hívni, hogy milyen eszközökkel juthatok el a kívánt célig.
A belső világ felveti az énkép fontosságát is, mivel ebben a világban mindent magunkhoz viszonyítunk. Mivel érzékeljük a belső világunk meglétét, feltételezzük, hogy mi magunk is egy belső világban létezünk.
- Érdekvezérlő
A gép működéséhez elengedhetetlenül fontos egy motivációs algoritmus. Ennek a mentén és alapján cselekszik a robot. Szerencsénkre több elmélet is van a motivációra. Az egyik Maslow piramisa, de a Porter Lawler modellt is érdemes megvizsgálni. Nekünk azonban érdekalapú és dinamikusan változó motiváló algoritmust kell majd gyártani. Mi emberek is csak akkor irányítjuk (intencionalitás), összpontosítjuk, fókuszáljuk, gondolatainkat, ha érdekünk fűződik hozzá. Csak akkor teszünk valamit valamiért, ha célunk, ha érdekünk fűződik egy adott dologhoz. Az indokaink és érdekünk, a birtokolni kívánt dolgot (tudást, tárgyat, élőlényt, földet, stb.) akarunk megszerezni, vagy ha a szükségleteink megkívánják. Érdekek: dicsőség, erkölcs, megbecsülés, tulajdon/birtoklás, tudás, unalom Szükséglet: éhség, fáradság, légzés, stb.
Akciók-reakciók: külső és belső változásokat érzékelő, hozzájuk tartozó reakció, amely akár bedrótozott összeköttetés is jelenthet. Van abszolút prioritású, és van, amely felülbírálható, de minden esetben a piramis adja a vezérlést.
5. Beszéd
A nyelv egy szigorú szabályrendszer alapján épül fel. A szimbólumok megértéséhez több példa, több alany szükséges. A nyelv elsajátítása a hallott hangokkal, és a hangok közötti összefüggéssel, a szavak felismerésével kezdődik. Hiszen megtalálni a szavak közötti szünetet, felfedezni egy folyamatos hanghullámban a szavakat nem is olyan könnyű dolog. Azonban kijelenthető, hogy minél bonyolultabb egy élőlény nyelve, annál értelmesebb a faj. (Fontos, hogy nem a beszéd adja az intelligencia szintjét!) Amikor már sikeresen felismerjük a szavak közötti tagolást. Akkor az agy újabb feladatot kap. Fel kell ismernie a szavak jelentését. Ehhez a mindennapi helyzetünk ad segítséget. Gyerekként rengeteg ismétlődő szituációban, állapotban találjuk magunkat, amely segít egy-egy szó ideáljának megalkotásában. Nézzünk néhány példát a sétál szóra. A kutya sétál a gazdájával – mutat rá egy anyuka a babakocsiban ülő gyermekének. A logika is ez alapján fejlődik, hiszen, ha a kutya sétál a gazdájával, akkor a gazdája is sétál a kutyájával. Majd így folytatja: az az ember a lábán sétál. Menjünk mi is sétálni? – kérdezi a gyerektől, aki még mindig a babakocsiban ül. Ezek a helyzetfüggő cselekvések, amelyből rengeteg mondat hangzik el, mire egy gyerek felfogja, hogy a sétál szó mit is jelent. Így a sétál bárhol is fordul elő, mindig ugyanazt jelenti: a lábain halad előre. Nem azt jelenti, hogy kimenni a szabadba, sem azt, hogy a kutya a gazdájával van. A felfedezés ezek megkülönböztetése, a felfedezés a sétál szó szimbólummá emelése. Nagyon valószínű, hogy az énkép, a tudat, és az öntudatban is nagy szerpe van, hiszen csak a nyelv által alakulhat ki az, hogy én vagyok. A nyelv használatával alakul ki, ismerjük fel a személyes névmásokat. Enélkül pedig elég nehéz a saját tudatot, az ént, a világban elhatárolni. A nyelv azért fontos, mivel a gondolat intencionalitását (irányítottságát) koncentráltabban tudjuk megtenni. Lassabban gondolkodunk, de összpontosítunk. Ez egy hatalmas evolúciós előny. A nyelv azért maradt fent, mivel az evolúció során azon egyedek, akik gondolkodásukat jobban összpontosították sikeresebbek voltak. Hogy miért nem a beszéd a gondolkodás alapja? Azért, mert a csecsemő sem beszél. Szavakat sem ismer. Mégis képes a felismerésre. És az én meggyőződésem, hogy a gondolkodás alapja a felismerés, és a tudás. Amikor alvás után felébred, és az éhsége elér egy küszöböt, sírásba kezd. Ez történik akkor is, amikor a pelus csípi a popsiját. Felismeri, hogy valamilyen problémája van, és mivel tehetetlen, és nem fér bele a világképébe (hiszen az anyaméhben ilyen jellegű problémákkal nem találkozott), ezért érzelmi reakciót vált ki belőle, és sírásba kezd. Nem sok idő kell ahhoz, hogy a csecsemő felismerje azt is, hogy az ilyen reakcióval az anyát, a kéz melegét magához csalja. Ezek után, ha semmi baja sincs, akkor is kézben igyekszik lenni, és ehhez nem fél a sírást sem felhasználni. Persze az a tudás idővel elveszti fontosságát. Így hát az agy nem nyelvben tapasztal, hanem szimbólumokban, ideákban. A nyelvi gondolkodás csak később jelenik meg, és válik a rendszer egészévé. Ezekből adódik, hogy az élőlények is emiatt tudnak gondolkodni. Szavak nélkül is, a nyelvek különbözőségek ellenére is a séta sétát jelenti és nem mást. A kutya pontosan ugyanúgy felismeri, ha azt mondjuk neki, hogy megyünk sétálni, vagy hozd vissza a labdát, mert ezek az ideák az ő fejében is megszületnek a szocializáció során. Felismeri a különbségeket, és társítja hozzá a hangokat, és mozdulatokat. Valójában ezt nevezzük intelligenciának. Ezekből adódik, hogy szinte minden élőlénynek van én tudata (kivétel a bedrótozott „robotokat”), amely a virtuális világuk közepe. Nem biztos, hogy felismeri magát a tükörben, de valamilyen én tudata mindenképpen kell, hogy legyen pontosan a szocializáció, a helyzetgyakorlatok miatt. Az is kijelenthető, hogy a háziállatoknak biztos, hogy magasabb, mint a vadon élőknek (persze nem mindnek, lásd tyúk), mivel az ember intelligenciája egy sor új felismerésre készteti őket. És az is biztos, hogy az ember azért képes magasabb éntudatra, mivel a nyelve ezt lehetővé teszi. A kutya ugyanúgy ismeri a sétál, repül, szalad, ül, fekszik szimbólumot, ahogy mi emberek. Tudja, hogy milyen az, amikor ülünk, vagy alszunk. Tudja, hogy a lábunkat beburkoljuk valamivel valamiért, és bár nem tudja, hogy ezt a szimbólumot mi cipőnek és a felvételét cipőhúzásnak nevezzük, neki akár játéknak is tűnhet, de jól tudja, hogy a következménye az, hogy kivisszük sétálni. Tudja, hogy a saját lábait irányítja, és a saját testével mit tehet meg, hiszen ezeket mind megtapasztalta. Nem tudom, hogy csak az emberre jellemző-e, de biztos, hogy a nyelv minőségével, és nagyságával összefügg, hogy a megértett szimbólumokat, képesek vagyunk más szimbólumokkal magyarázni.
6. Gondolkodás
A tudás a gondolkodás alapja.
7. Képzelet
Mi különbözteti meg az állatokat az embertől? Mi az az ok, amiért mi emberek kilógunk a sorból, ami által többek vagyunk? Az, hogy képesek vagyunk elképzelni a valótlan. Elképzelünk egy mesevilágot, ami nem létezik a valóságban, de akár létezhetne is. Ráadásul a képzelgéseink még motiválnak is bennünket, hogy ellenőrizzük a valótlan dolgokat. Arra motiválnak, hogy ellenőrizzük, hogy a mesékben szereplő fantáziavilág elérhető-e, hogy lehet-e a valóság része; legyen azok a törpék, a tündérek, vagy a sárkányok, vagy a holdra utazás, a repülés, a tűzgyújtás, a húr elmélet. Megismételjük az adott napot, vagy újraélünk egy évet, átgondolunk egy mesét, vagy egy matematikai tételt, és megváltoztatunk egy apróságot benne, amely hatalmas következményekkel jár. Ha úgy ítéljük meg, hogy megvalósítható, vagy létezhet, akkor új inspirációt, és ezzel motivációt szerzünk. A képzelet nem más, mint egy keresőalgoritmus a virtuális világunkban. A képzelet az álom evolúciós tovább fejlődése. A való világ szabadságát a virtuális modellünkben a képzelet testesíti meg.
(Kép forrássa: wikipedia)
