Családi nevemet édesapámtól örököltem egy ételről: Görhöny. Aztán, hogy az étel királyi legyen Attilának neveztek el, a Hunok királyának. Így a teljes nevem: Görhöny Attila.
Micsoda véletlen, hogy aznap születtem meg, amikor a névnapom is van…

Nem panaszkodhatok, büszke vagyok a nevemre, kevesen vagyunk ilyen névvel, így nagy az összefogás. Na meg boldogít az a tudat is, hogy sokaknak még rosszabb. :)

Hogy a földgömb még kerekebb legyen 2001-ben feleségül vettem életem asszonyát, Pápai Esztert, aki nevem szépsége miatt át is keresztelkedett, s így neve Görhöny Eszter lett.

Telt múlt az idő, közben három szoba, négy kerék, és megszületett első fiam Görhöny Márk Attila (5 éves), aki a világon a legszebb, és legokosabb gyermek. Joggal lehetek a legbüszkébb rá. De hogy ezt tetézni is lehet, arra már én sem gondoltam. Kettő és fél évre rá második fiam is megszületett. Ő a Görhöny Martin nevet kapta (3 éves). Páratlan, pedig ketten vannak. Így lehetek csak igazán büszke apa!

Ez a blog is erről szól. Elsőként, és főként, a családomról, a velem történtekről. Legyen az kirándulás, politika, zene, fényképezés, amit úgy gondolok, hogy idevaló.

Nevem a világon:

- tócsi, tócsni, tócsnyi, lapcsánka, lepcsánka, lepcsánk, gránisza, krumplis prusza, prósza, cicege, talpas, macok, trehancs, rösti, rösztike, harula, bere, beret, beré, matutka, siligó, borzacska, göre, gánica, mackó, macilepény, pacsni, lapotyka, lapótya, krumplibaba, ördöglángos, istérc, prósza, görhe, bujka, hadifasírt, recsege, röstiburgonya, alágyi, lepkepotyi, tisztviselőpecsenye, egérke, tótos, tótlángos,
- hashbrowns, potato pencakes, flannelcake, flapjack, flapcake, griddlecake, hotcake, battercake, ashcake, batter bread, corn cake, hot cake, cornpone, hoecake, journey cake, pone, shawnee cake, johnnycake, jonnycake (angol),
- raggmunk (svéd),
- latke, latkesz, hremzli, kremzli (zsidó),
- babagudovica, magyarszki bramborák (cseh/tót),
- zemiakove placky (szlovák),
- placki (lengyel),
- kartoffelnpuffer (német)

Kétféle sütési javaslatom (bér még egyiket sem próbáltam):

1. verzió

Hozzávalók
1: 1 kg burgonya, 1 nagyobb vöröshagyma, 15 dkg liszt, só, s a sütéshez olaj

Elkészítése:
A burgonyát tisztítsd meg és reszeld le káposztareszelőn. Add hozzá a felaprított vöröshagymát, kevés sót és a liszttel alaposan dolgozd össze. A masszából evőkanállal rakj kis halmokat a felforrósított (félujjnyi) olajba, kissé lapítsd el. Mindkét oldalát süsd pirosra. Az olajból kiemelve csöpögtesd le, és azon forrón kínáld. Fokhagymás tejföl a legjobb mellé, de salátával, vagy csak úgy, magában is remek vacsora. A kistarcsai séf utolsó jótanácsa: őrölj frissen feketeborsot a tejföllel megöntözött görhönyre!

2. verzió

Hozzávalók
2: 1 kg krumpli, 2 tojás, 15 dkg liszt, só, bors, fokhagyma, olaj (vagy zsír)

Elkészítése:
A – célszerűen nagyobb méretű – krumplikat meghámozzuk és lereszeljük. (Macerás ugyan, de legjobb a sajtreszelőt igénybe venni.) Hozzáadjuk a lisztet, a tojást, a préselt fokhagymát, majd sóval és borssal tetszés szerint ízesítjük. Az egészet jól összekeverjük. A serpenyőben felforrósított olajba a masszából kanálnyi adagokat véve pacsnikat teszünk, és a kanállal ellapogatjuk, de csak annyira, hogy az olaj ne fedje be. Amelyik darab széle pirulni látszik, azt megfordítjuk, és a másik oldalát is megpirítjuk. Az olajat lecsöpögtetve szedjük tányérra a görhönyt. Néhány perces várakozás után, melegen fogyasztható. Más lesz ugyan az íze, de készülhet serpenyőben elterítve, palacsinta formájúra is. Megint más ízre számíthatunk, ha tepsiben kisujjnyi vastagságúra terítve sütjük ki. Ez utóbbi változatot lehet a legváltozatosabban ízesíteni, például töpörtyűvel, sonkával vagy gombával.