Szombaton Pécs városa felé, a Lauber Dezső Sportcsarnok arénájába indultam el. A V’ Moto-Rock adott koncertet (20 év után újra összeálltak erre a turnéra), előttük pedig a Vivat Bacchus énekelt néhány számot. Csakis miattuk mentem le. (Tudom, felvetődik az elmém állapota.)
A hangulat már a koncert előtt is remek volt. Meséltek az eltöltött karácsonyáról, és tudták emelni az én 40,1 fokos, vizes-lepedős Martin sztorimat. Meg is beszéltük a Bacchus fiúkkal, hogy a családom kibírta mosoly nélkül ezt az utamat. 
Az előkészületről, a fodrászkodásról, a beéneklésről, és a tusolásról is készültek képek. Ez utóbbit már akkor letöröltem, amikor a képek készültek, így a lányok a Playboy magazin rovatában sem fogják megtalálni Peti izmos testét. (És nem, nem hozható vissza a kártyáról! Tudom, mert próbáltam. )
A fotózás volt a másik, ami miatt mentem. Kellenek a képek a vivatbacchus.hu oldalára, és persze nekem is kihívás, és tapasztalat koncerten fényképezni.
A teremben három kamerás, és egy fotóst láttam, de lehet, hogy többen is voltak. A vérprofik fixen álltak a jobbnál jobb helyeken, a király felszerelésükkel, én viszont ide-oda kacsázva mentem, és fotóztam. Volt, hogy eléjük guggoltam, és csak egy dolog járt az eszembe: “mikor szednek le a biztonságiak?” Bennük viszont az a kérdés merült fel, hogy: “ez meg ki a xxx?” Szerintem a mai napig ezen gondolkoznak.
A dalokra a színpadon nem nagyon tudtam figyelni, de szerencsémre mindet hallottam már párszor, és az öltözőbe is meghallgathattam a próbát. Érdekes érzés lehet ennyi ember előtt énekelni (pontos számokat nem tudok; úgy 20000 és 50000 között valahol).
Amikor 3.5-re “kinyitottam” az obit, a legmagasabb ISO értéket állítottam be, és még akkor is azt írta ki a gép a kijelzőmre, hogy LOW. Na akkor jön el a fotós életének nagy kérdése: “ebből milyen képek lesznek?” Pánikba azonban nem estem, mert azzal tisztában voltam, hogy a fényeket még nem kapcsolták fel. Lámpaoltásnál sem volt sokkal jobb a helyzet, de azzal kompenzáltam, hogy néhányszor (2x/3x) villogtam a vakuval.
Kellett volna egy nagy fényerejű obi (1.4, 1.8), de azzal kellett gazdálkodnom, amim volt. Ráadásul az 50mm, de még a 35mm sem lett volna jó most, mert nagyon közel voltam a zenekarhoz. A Nikon D80 a 18-70-es alapobival, a legmagasabb ISO értéknél is jó minőségű képeket készített. Én meg vagyok vele elégedve. Élveztem minden percét a fiúkkal is, meg a gépemmel is. Egy dolog volt, ami kínszenvedéses: a nyolc óra utazás. De bőven kárpótoltak mindenért!
Képek…
Hozzászólások