Görhöny Attila

Kevés embert tudnék rávenni arra, hogy a nagy hideg ellenére eljöjjön velem fényképezni. Még kevesebb barátot ismerek, aki olyan utakra visz el, amit még a madár is csak a szeme sarkából látott. Ismét Happyvel együtt mentünk tegnap éjjel fényképezni.

Az alapötlet az volt, hogy a holdfelkeltét fényképezzük le. Hosszas tervezés után (majdnem spontán) az Annahegyi kilátóhoz mentünk, mert arról már vannak tapasztalataink: nagyon jó kilátás, és életveszélyes. Ez kell nekünk!
Egy apró tényről azonban megfeledkeztünk: a kilátó kileng. Így hiába az állvány… a holdfotózás ugrott.

Az átfagyás ellen agyonrétegelt ruházattal, és meleg teás-forraltboros itallal védekeztünk. A termoszban lévő meleg folyadék bizony jó szolgálatot tett, azonban a hosszú idő miatt a kezem a géphez fagyott, és csak feszítővassal lehetett eltávolítani, az egyébként nem szervesen hozzám kötődő vázat.
Odafent Happy rádiózott is Pistával (HA5TI), és vele együtt döntöttük el, hogy Érd felé indulunk, miután a kilátóból a lehetőségeket végleg kiaknáztuk.

Hogy pontosan hová érkeztünk végül, azt meg nem mondanám. Utunk során találkoztunk a hétfejű sárkánnyal is…
Három kilométer hosszú, szűk, jéggel borított, földúton mentünk valahová, a világ vége felé. Olyan helyen, ahol ha szádra veszed a “forduljunk vissza” szavakat, azon nyomban a rekettyésben találja magát az ember. Megfordulni lehetetlen volt. Úgy csúszkált a kocsi, mintha szánkó lett volna.

Három kilométer után egy meredek emelkedőhöz érkeztünk (amolyan szakadékféle). Ekkor jött el a “forduljunk vissza” érzés bennünk, mert ugyan a Kalos jól teljesített a terepen, de nem egy terepjáró. A tolatás már önmagában is vicces volt a szűk helyen, és erre még a látótávolság is rátett egy lapáttal, ami a kocsi csomagtartójánál véget ért. Egy amatőr elvérzett volna… de nekem idővel sikerült megfordulnom.

Végül egy tisztásra értünk ki, ahol újra fényképezésbe foghattunk. Hosszú idő után ismét ember és gép egyek lehettek. Aztán megint jöhetett a flex, hogy levágjuk a kezemről az implantátumot.

Képek…

Nem először rakok ki holddal kapcsolatos képet. Valószínűleg nem is utoljára. Valamiért csodálattal töltenek el az (égi)testek. Nem csak a hold, de a többi bolygó, a csillagködök, és feketelyukak is. Ez utóbbiról bármikor tudok készíteni képet.

Már többször elgondolkodtam egy távcső beszerzésén is, amire fel lehetne rögzíteni a kis gépemet, hogy olyan képet készítsek vele, amilyet más nem tud…

Megj.: tisztában vagyok vele, hogy nem fejtettem ki túl részletesen e bejegyzést, de akinek kérdése van, az a hozzászólásban megteheti.

Link
Index.hu – Kiforgatták az álláspontomat

Hogy pontosan mi történt? Azt nem tudom. Az viszont biztos, hogy a BKV új töréstesztjét a Gellért téren készítette. Két új csuklós busz akaszkodott egymásnak. A 47-49 pótló szemmel láthatóan rosszabbul végezte. Igen valószínű, hogy próba-bábura nem futotta a BKV-nak, és élő szöveteken kísérleteztek, így az euroncap csillagjait csak az utasok, és a vezetők láthatták. (Remélem, senkinek sem esett baja.)

A hívást 11:22-kor kaptam Happytől. Mivel épp mentünk enni, és “útba” is esett, na meg a gép is nálam volt, ezért lefényképeztem.

Képek…

Link
BKV.hu
veke.hu

Csak dúl bennem, pedig már régi a hír, miszerint a osztrák boltok kirakataiban újra kint van a “Magyar! Ne lopj!” felirat.

Én még gyerek voltam, amikor egy plázában szembejött velem egy ilyen tábla, és már akkor elborzasztott, hogy egy tíz-tizenötmilliós nemzetet szégyenítenek meg ezzel a felirattal. Magamra vettem, pedig nem volt okom rá.

Bizonyára nem futotta nekik új papírt írni, és más nemzetet meggyalázni, így elővették a régit, amin még ragadt a tapasz. Azt hiszik, hogy a schengeni határbontás miatt a többi országból nem mennek tolvajok, és rablók. Csakis a mi kis hazánkból.
A lengyel, a szlovák, és a cseh kiírások, a többi ország nevéről nem is beszélve, sokkal bonyolultabb, és a teljes gyártósor újraprogramozását igényelné, amihez rengeteg idő kellene. Nem úgy, mint az nagy magyar tábla leporolása.

Nem minden magyar lop! Hanem vannak magyarok, akik lopnak. Óriási különbség! A statisztikát is meg kell tanulni értelmezni. Nem több magyar lop, mint a környező országok népe, hanem többet kapnak el belőlünk. Hát mit mondjak? Ebben sem mi vagyunk a legprofibbak. Akit pedig elkapnak, az meg is érdemli. Elhihetik, nem sajnáljuk őket!

Nem minden osztrák boltos hülye, hisztériakeltő, és írástudó is egyszerre, csak vannak köztük, akik elhiszik a biztonsági felszereléseket áruló cégek reklámjainak módszerét, miszerint a nagy mumus magyar megint jön, lát, csomagol, és mindent visz.

Ha egy magyar bolt ablakában pillantanánk meg a “Cigányok! Ne lopjatok!” feliratot, azért állna a bál (és igazuk is lenne). De velünk még ezt is könnyedén megcsinálják a környező országok. Nem mondhatjuk, hogy nem érdekel, mert ennyire nem lehetünk érdektelenek! Sértő ránk nézve, és mivel nem az első eset, így ez már hullagyalázás.

Közismert, hogy a magyarok kalandozó hadjáratai 970-ben befejeződtek, ezért nem beszarni kellene tőlünk, hanem értelmesen gondolkozni!

Megj.: Nem lophat a magyar, mert a kormányunk nem tűri a konkurenciát!

Link
Index.hu
Hetek.hu

Mielőtt a borpatikába értem volna, jó előre elterveztem, hogy este a szabadban is készítek néhány fényképet. Helyszínnek a Gellért-hegy alját választottam. A képek egy részét úgy készítettem, hogy alul és felül is exponáltam belőlük egyet. Később egy HDR programba, még később pedig egy szerkesztő programmal alakítottam át. A végeredmény -szerintem- megdöbbentő.

Egy hónap után találkoztam újra a patikás barátokkal. Jó sokára, de csak most sikerült eljutnom, és ki tudja mikor sikerül újra. Az este jól sikerült annak ellenére, hogy szinte mindenki fáradt volt. A Vivat Bacchus és a közönség Attilát, a fő-fő-fő szakácsot, búcsúztatta el, mert külföldre megy (sok sikert!).

A legnagyobb esemény azonban az esti zongorázás volt Bettivel (ő is megy hamarosan az osztrákokhoz). Az 1956-ot játszottuk a közönség nem túl nagy örömére, de így is sokáig bírták. A végére nagyon belejöttünk, aztán jött Béla, és finoman tudatta velünk, hogy a hamis dallamok elűzik a vendégeket.

Az éjszaka végül éjfél után zárult számomra.

Képek…

Kutatás:

Még az esküvő előtt külső adathordozó vásárlásán gondolkodtam egy nagyon szép kerettel. Aztán eljött az esküvő, és belőle levont szakmai tapasztalatok még inkább szükségessé tették a külső adathordozó keret jó megválasztását.

A “mezei” rackek 2-6 ezer forintig terjednek. Köztük van olyan is, ami nagyon igényes puha bőrborítású, és mentés gombja is van (erre pályáztam én is).

A kártyaolvasós társaikkal már más a helyzet. A piacon szétnézve széles skálát ugyan nem annyira találunk, mint inkább drágaságot. Az ára hét ezertől a csillagos égig terjednek, egészen a multimédiás eszközökig. Persze jó utazás közben filmet nézni, meg zenét hallgatni, de egy fotósnak nem kell, hogy főzzön is az eszköz, sokkal fontosabb a biztonságos mentés, és adattárolás.

Az olcsóság jegyében elsőként a Thecus YES Nano N1050-est néztem ki magamnak, mintegy 7e Ft környékén. Nagyon tetszetős, hogy a másolandó eszköz bármi lehet, ami USB-n keresztül kommunikál. Ám az olcsó Nanónak híg a kijelzése, ahogy a mondás tartja. Némi utána járás után kiderült róla, hogy nem jelzi ki, hogy a másolás véget ért-e, vagy sem. Márpedig igen lényeges információ, ahhoz hogy az adatok másolását éppen, hogy én ne szakítsam félbe véletlenül.

A következő lépcső az Anpson Digi-Mate III (1210) fantázianevű fotóbank. Az ára 15e Ft körül van (nagykerben ~10e), de van belőle teljesen komplett merevlemezes változat is. Nem túl olcsó, de a médiacenteres változatokhoz képest az ár még így is csak a tizede. Az OLED-es kijelzőjén jól láthatóan, minden értelmes információ rajta van. Kicsit még lehetne csiszolni a kinézetén, de nem tartozik a csúnya kategóriába. Sebességre is teljesen jól áthúzza az adatokat, és még százalékban ki is jelzi, hogy éppen hol tart. Ajánlom mindenkinek!

Extrém sorsom:

Az eszközt az Extrame Digital honlapján láttam meg. Ez azért lényeges információ, mert valójában ez az a hely, ahol megnézik az eszközt az emberek, és később máshol megveszik olcsóbban. Azonban én itt is vásároltam meg, mert vasárnap csak itt lehetett.

A vásárláskor nem voltam megelégedve a kiszolgálással: szétunott arcú dolgozót kellett noszogatnom, hogy ugyan hadd nézem már meg a terméket, amit meg szeretnék vásárolni.

A terméket hazavittem, majd ahogy az írva vagyon három óráig úgy tettem, mintha töltöttem volna. Ezért a fotóbank három órával később sem működött. A hiba okát hamar detektáltam, miszerint a töltő nem vette fel a konnektorból a neki szánt áramot. Így kocsiban tapostam a padlógázt (max. 50km/h), hogy zárásra visszaérjek. Utamat segítette a tötymörgős autós társadalom, akik a nyári gumikkal a félig havas pesti utakon csúszkáltak (max. 35km/h). Így zárás után öt perccel érkeztem vissza a Mammut üzletközpont második emeletére.

A rácsok már le voltak húzva egy kivételével, amit egy Input-Output Manager (biztonsági őr) őrzött. Őt szólítottam meg, aki segítő készen felhívta a kollégái figyelmét rám. Innentől kb. egy percen belül megoldódott a problémám. A tanulságot persze én is levontam: rács mögött mindenki segítőkész!

Most először (és remélem, nem utoljára) voltam esküvőn hivatalosan fotós. Klaudia és Tibor hívott el az esküvőjükre, hogy örökítsek meg számukra mindent, amit csak lehet. Bízok benne, hogy utólag nem fogják megbánni. Barátok között voltam, mert a feleségem barátnőjének a testvérére házasodott meg. Volt még annak idején, hogy éjszakai házibulikon összefutva jókat szórakoztunk… azok a régi szép idők.

Az esküvői ceremónia szépre sikeredett, miközben odakint az időjárás meglehetősen szeszélyes volt. Hideg szél fújt, esett az eső, sütött a nap, csak a havazás hiányzott. Illetve egy kicsit sem hiányzott, mert így is nagyon hideg volt. Én jól fel voltam öltözve a szabadtéri fotózásokon ellentétben Klaudiával, és Tiborral, akiket kabát nélkül fényképeztem le. Még ma is megborzongok, ha a libadresszes bőrszerkójukra gondolok, de hát a szépségért meg kell küzdeni. Mivel voltak olyan bátrak, és engem választottak, ezért az eső és a napsütést követően rendeltem nekik egy szivárványt, amit lencsevégre is kaptam. Kicsit halovány volt, de a miénk!

Nagyon szigorú vagyok a fényképeimel kapcsolatban, és én magam látok is bennük hibát. Ez valami olyasmit jelent, hogy kukacoskodó vagyok a saját képeimmel szemben, ami azt hiszem normális. Viszont vannak képek, és pillanatok, amiket úgy, és akkor kaptam el, amikor a legnagyobb áhitattal vágyakoznak egymásra, amikor a legtermészetesebben, és legodaadóbban viselkednek. Tökéletes alanyok voltak, igazi modellek.

Hosszú házasságot, és sok boldogságot kívánok nektek!

Esküvői képek…

Ritkán teszünk ilyet, de most pénteken a két gyerkőcöt a nagyikra bíztuk, és kettesben a Titanic kiállításra mentünk (Robytól kaptunk jegyeket rá). Már próbálkoztunk egyszer, de akkor egy-két dolog meggátolt minket. Most sem volt ez másként. Tizenegy óra után érhettünk oda nem sokkal, és a látvány hatására, úgy döntöttünk, hogy a kiállítást egy későbbi időpontra helyezzük át.

titanic2.avi
(2.3MB, 20 mp, Hajóra fel!)

Bevásároltunk, és mire visszaértünk a nagyikhoz már négy óra volt.

A szabadság érzetünket nagyban megdobta ez a néhány óra, és a gyerekek is jól érezték magukat. Hazafelé hat körül indultunk el, és mindkettő gyerkőc a negyedórás úton beájult, és csak reggel ébredtek fel.

Érzem, hogy sűríteni kell az ilyen napokat!