Illemhelyi illem 70-ért
Gabó által küldött WC-s sztori. Aki nem olvasta, annak ez a cikk kötelező darab. Nem is olyan rég írtam, pont a Gárdával kapcsolatban, hogy mennyi ötletem lenne, hogy mit kellene ebben az országban megváltoztatni.
Beszélgetések során aztán rájöttem, hogy kivel végeztetném el a munkát. Annyit elárulhatok, azt hiszem, hogy közel 400 (vagy még annál is több) alkalmazottam lenne erre a célra…
Vissza Felvidéket!
Aztán itt vannak a szlovák borg asszimilálók (tisztelet a kivételnek). Hát vazze (mert erre már nincs jobb szavam) öröm velük az élet. Mindig azt hiszem, hogy nem lehet felülmúlni, amit művelnek náluk odafent. Hát tévedtem. A múlthét végén Sarkozy, a franciák államfője (magyar származással), emlegette fel nekünk Trianont (de minek? milyen szándékkal?). Eltelt 87 év, de ezt nem emésztette meg Európa. Aztán a mai nap jött a nagy sérthetetlen benesi dekrétumok, amit annyira érdemes védeni, hogy szinte egyhangúan szavazta meg a szlovák parlament, hogy magyarokat-németeket kisemmizni normális. Kérdem én, normálisak ezek? Na meg, mit szól majd ehhez az EU? Mert, hogy ennek lesz folytatása az biztos. (Ezen bekezdést a skizofrén énem cenzúrázta, mert az eredeti szöveget, annyira durva volt.) Valójában ez a hír veri az összes többit.
Jancsi és Juliska
Van nekünk egy kedves, szép, fiatal fiúnk, akinek a neve Zuschlag Jancsika, és bántani akarják, mert kevesebbet vett el, mint más szokott ebben a pozícióban. Ez szörnyű. Most sajnáljam? Várom már, hogy mikor lesz Robin Hood effektus (értsd amolyan öszödi beszéd). Remélem, hogy a kukoricán térdepeltetéses bünti példaértékű lesz. Aztán veheti minden politikus magára.
Időjárás
A zord hideg után jön a melegfront. Különösebb bajom nincs is ezzel mindaddig, amíg nem akarnak gyereket. Mert a gyereknek családban a helye. A család egy nőből, és egy férfiből áll. Ja, maradi vagyok. Természetesen nem azt vitatom, hogy egy meleg pár értékben gazdagabban tud felnevelni gyerekeket, esetleg jobb szülő, mint egy verekedős alkoholista, vagy egy pedofil apa. Mindenesetre érdekes, hogy az SZDSZ most adja be javaslatát. Hiszen az országnak ez a legnagyobb egészségügyi problémája.
Telefonbetyár
Az egyik kedvenc hírem a Parlamenti bomba. Mert nem lehet valaki annyira H (és most nem a kórházra gondoltam), hogy a saját mobiljáról telefonáljon. Ha mégis, akkor talán azzal tetézhetné, hogy utána a Dunába dobja mondván, hogy elhagyta. Ja, hogy a hangja megegyezik. Az kérem a véletlen műve.
Narancsbőr
Újra Fidesz gyüli az Astoriánál. Mi lesz itt október 23-án? Ismétlés a tudás anyja, de hogy ez jó lesz-e? Mellesleg minek a balhé, ha a választás csak kilenc hónap múlva lesz? Ha meg már lesz szavazás, akkor ne bohóckódjuk el a kérdések számával.
Igazat kell, adjak a félszívű Pokorni úrnak a helyes meglátásában, miszerint a királyság idején a polgárok nem láttak bele az irányításba. Biztos kevesebb volt a balhé, mert boldogok a lelki szegények.
Link
Z (1985)
Szlovenszko
Hozzászólások