Az oldal támogatója a felhasznalobarat.hu
A Solymári kilátóhoz mentünk Csabival, és Happyvel egy hétvégi éjszaka (lassan két hete is van). Mire odaértünk a kilátó zárva volt, de így is sikerült fényképeket készítenünk. A kilátó stabil, ideális villámfotózásra, azonban táblák hívják fel a figyelmet, hogy semmilyen fémtesthez ne érjünk olyankor.
A következő helyszín a fotózáshoz még nincs meg, de az már biztos, hogy tiszta égbolt, és fényszennyezettségtől mentes helyet fogok keresni…
Budapest közelében található Zsurkra utaztunk. A mindössze három és fél órás utat kifejezetten élveztem (és tényleg!), merthogy bizony Zsurk, Magyarország legkeletibb csücskében, az ukrán határ közelében található.
Ilyen messze gyerköcökkel, és a család kutyájával együtt még sosem merészkedtünk.
Hogy is jutott nekünk eszünkbe, hogy ilyen messzire menjünk Budapesttől? Magunktól sehogy.
Eszti munkatársai, és barátai hívtak el minket kirándulni, nyaralni. Én pedig kifejezetten élvezem, ha Magyarországból bármilyen falucskát megismerhetek egy kicsit is közelebbről, mert annak bizony nagy varázsa van.
Amint megérkeztünk már akkor nagyon tetszett a szállás. Kedves emberek fogadtak minket.
Kívülről nem lehetett látni, hogy mekkora is a telek területe, vagy, hogy mi is található rajta. Ahogy hátrafelé sétáltunk csak akkor derült ki, hogy több ház is található az amúgy gyönyörűen gondozott kertben. Így sok családot tud elszállásolni. (Ráadásul még borospince is található az egyik épület alatt!)
Amint kipakoltunk, én azonnal a srácaimmal kezdtem játszani. (Sajnos Eszti kollégáival nem túl sokat tudtam beszélni, barátkozni, de cserébe olyan délutánt tölthettem el a fiaimmal, ami nem hiszem, hogy csak az én lelkemnek volt simogató.)
Itt, Pesten, bezárva 38nm-en nem igazán lehet megtenni az igazi apa-fia játékokat. A hétköznapi rohanásban pedig csak arra jut idő, hogy a tó körül egy gyors sétát (vagy még azt sem) megejtsen az ember.
Így hát az egész estés program a harcolás, a focizás, a tollasozás, a tekézés, a ping-pongozás, a nyuszi-simogatás, gólyákat az égbolton szállni látni, a szalonnasütés -természetesen a többiekkel együtt-, sétálás a Református Fa Harangtoronynál (amit csak a kedvünkért kinyitottak), és a Tisza körüli mezítlábas futás is szerintem fantasztikusra sikeredett. (Így kellene élni minden napot.)
Estére szépen elfáradtam, és másnap reggelre igazi izomlázzal keltem fel, úgy hogy mozogni alig bírtam. Innen is látszik, hogy mennyire elszoktam a mozgástól.
Sajnos a két éjszakásra tervezett ottlétünket a folymatosan eső eső elmosta, és emiatt délután hat körül el is indultunk haza.
Hogy milyen kedvesek voltak a szállásadók azt valójában nehéz leírni, mert azt az ember érzi legbelül, hogy mi az, amit az ember csak úgy, és mi az amit szívből mond. Amiképpen az itt leírtak sem tudják visszaadni, hogy nekem mit adott az a napsütötte délután.
Csabival együtt -a múlthét valamelyik napján- a Velencei tóhoz mentünk fotózni. A szegény és szerencsétlen szúnyogok etetése egész fotózás alatt zajlott. Főként Csabit kedvelték, akit máskor is magammal viszek ilyen esetekre. A tó körüli fotózás (pulcsiban, nagy melegben) viszonylag hamar véget is ért. Szinte pánikszerűen hagytuk magunk mögött a tóban megcsillanó aranyszínben pompázó égbolt csodálatos látványát.
Visszafelé a Határ úton álltunk meg néhány kép erejéig, ahol elkészítettem életem első 360 fokos panorámaképét (kritikán aluli lett így az nem található meg az albumban).
Családi kirándulásunk a Vácrátóti Botanikus Kertbe vezetett. Először voltunk ott, és nekem nagyon tetszett. Sajnos nem mindent tudtunk alaposan végignézni, mert -szó szerint- néptáncot jártak a többiek a szúnyoginvázió miatt. Azonban még így is rengeteg növényt, és állatot láthattunk. Nagyon szép, jól megközelíthető, könnyen járható, és közel van Budapesthez. Fotós szemmel igazi mekka. Én biztos visszatérő leszek.
A háborúról csak annyit, hogy a szúnyogok nyertek. Így másfél óra eltöltése után (és néhány pukli megszerzésével) elindultunk fagyizni. Egészen Kistarcsáig jutottunk, ahol végül egyik kedvenc helyünkön (Nosztalgia Étterem) ebédeltünk meg. A gyerekek nagy örömére (nekünk nyugalmunkra) nyitva volt az étterem hátsó játszótére. A gyerkőcök pedig itt ettek két gomboc fagyit.
Vasárnap délelőtt a tűzoltómajálisra mentünk ki a ligetbe immáron harmadszorra. A kocsik bevonulása ismét felemelő érzéssel töltött el mindenkit; csapatszellem, és megbecsülés ezek jártak az eszembe.
A felvonulás után most kicsit szerényebbre fogtuk a sorbanállást, merthogy rengeteg ember volt. De az időt így is tökéletesen töltöttük el.
Immáron sokadszorra a Dunakeszi Vadasparkban jártunk. Most szemerkélő esőben indultunk, és érkeztünk. De mire a kapuig elértünk már el is állt. Volt nézelődés, jégkrémezés, nyalókázás, és pónilovaglás. Mintha gyereknap lett volna.
Roby adta az ötletet, hogy menjünk az Amfiteátrumban fotózni. Végül az eseményre összesen hatan mentünk el (Nati, Roby, Tibi, Happy, és Csabi).
A várakozás nagyon unalmas volt, talán túl korán értünk ki, de szerintem még a diákok is unták a hosszú beszédet.
Jó sokára, amikorra már megkérdőjeleződött, hogy érdemes volt-e kimenni, na akkor kezdődött el az ott ballagók fáklyás búcsúja. Nem a sulit égették fel (egyenlőre), mert nem a szó szoros értelmébe vett fáklyáról volt szó, hanem színes lámpákkal ügyeskedtek.
És nagyon megérte elmenni. Nagyon látványos volt, nagyon ügyesek voltak, és ráadásul még jó sokáig is tartott.
Látszott, hogy kemény munka van benne, mind a betanító, mind a diákok részéről. A profi áldozatos munka gyümölcse pedig a tapsok, és a füttyök voltak. Ha, mint szülő lettem volna ott, tuti büszkén néztem volna végig.
Mindezek után (mintha nem lett volna elég) még tüzijáték is volt, ami szerintem vetekedett a augusztus 20-aival.
Talán annyi különbség volt a két esemény között, hogy nem esett az eső, és nem rohangált mindenki, mint pók a falon. (Na meg az árak, és a támogatási rendszer, de ezt inkább hagyjuk.)
A Kelenföldi pályaudvar környékén még néhány fotót készítettünk, mielőtt végleg hazafelé vettük volna az irányt.
Az izlandi vulkán miatt mentünk hamus-naplementét fotózni a reptérhez Csabival. Mindez még szombaton történt a légzár idején, a pécsi hazaérkezés, és a névnapozás után. A hamuból semmit sem lehetett látni, de a naplementét megnéztük, amiként a feljövő csillagokat is. Este a hold valami pazar volt. A jobb oldali kép eredeti méretben található meg (érdemes belenagyítani).
Gyorsfuttában a Margitszigeten csatingált egyet a kiccsalád. A rövid esti túra mekiben végződő sárkányokat hozott (hepimíl).
Dupla Magnum
A Vivat Bacchus Rajongói Társaság péntek délután kettőkor elindult Pécsre, hogy megnézze az év egyik nagy eseményét a Dupla Magnum koncertet. A hosszú út ugyan időben megrövidült az autópálya miatt, azonban érzésre így is soknak tűnt. Az alföldi alagutakról egy rövidfilmet is összevágtam, amit az előző bejegyzésben lehet látni.
Korán szerettem volna leérni, hogy Pécs városát is meg tudjam nézni. De kicsit elszámoltam magamat, így rohanás lett a vége. Épp annyi belefért, hogy a pécsi toronyba felmenjünk körbenézni, és ebédelni Zitával és Csabival. Mindehhez még az idő is szép volt.
Érdekességképpen, amikor mi megyünk Pécsre mindig történik valami, ami bekerül a hírekbe.
Anno valaki eltemetett valakit a háza kertjébe szó szerint aprópénzért, most pedig felrobbantotta magát valaki, mielőtt megkéselt valakit. Természetesen abban nincs összefüggés, hogy mi épp Pécsett vagyunk, nade a koncert mindig aznap van, és a jegyek mindig elfogynak…
A koncert helyszínén már hat órakor is rengetegen voltak, és a tömeget mi is növeltük (Edit, Viki, Nóri, Bius, és Csongi).
Nem csak kint, hanem bent is nagy volt a nyüzsgés, és a készülődés. A kezdést majd ötszázan várták este hét órakor. Bencze Attila konferálta fel őket, de jelen volt Tiffán Zsolt, és Páva Zsolt is. Az egész koncertre igaz volt a profi szervezés, a gyönyörű színpad, a nagyszerű közönség, és a Vivat Bacchus is hozta a nagyszerű formáját, mind énektudásban, mind jókedvben. A koncert meglepetése Sasvári Sándor volt, aki a Bacchusszal együtt közösen énekeltek el egy új számot.
Az óriási tömeg felállva tapsviharral tett pontot a koncert végére, majd a VIP vendégek állófogadással folytatták.
Már alig várom, hogy megjelenjen a DVD, hogy újra megnézhessem az egészet elölről.
Mi a Petiéknek köszönhetően lent aludtunk Pécsett, majd reggel kis kitérővel hazaindultunk.
A két nap rengeteg kép készült, amely itt a galériában is megtekinthető.
Link
www.vivatbacchus.hu
Szombat éjszaka Csabival fotózni mentünk az Erzsébet híd lábához. Az eredményeket a galériában lehet megtekinteni.
Nem az ORTT sötétített be nálam, csak kevés időm maradt a blogolásra. Összecsapni meg nem szerettem volna.
Hogy mi történt? Túl sok minden, hogy bármit is pótolni lehessen (néhány írásomat törölni is kellett, mert már rég nem aktuális).
Voltam például Ákos dedikáláson (képek itt, és itt), amire a gitáromat vittem el, voltam fotózkodni is (itt, itt, és itt), családi csúszdás hétvégén, és újabb felejthetetlen Krúdy-estéken. De bőven adna írnivalót a politika világa is…
Most legutoljára Csabival a múzeumok éjszakáján fotóztunk egy katólikus templomban, ahol egy hölgy kedvesen mesélte a templom rövid történetét.
Talán ismét visszatérek…
Sikerült eljutnunk a hétvégén megrendezett kistarcsai krumplifesztiválra. Természetesen állbajuszt, és állszakált is viseltem, hogy ne ismerjenek fel (lásd cölöp lettem).
A tér tele volt görhönnyel (milyen furcsa ezt kisbetűvel leírni). Nem csak néztük magunkat, sokat meg is kóstóltunk magunkból. Volt fűszeres, gombás, sonkás, tejfölös, sajtos, répás, és annyi féle, amennyit el lehet még hozzá képzelni. Álltalában egy-két darabkát lehetet belőlünk kapni a pityókajegy fejében (200 HUF), és mind megérte megenni.
Idő közben Happyék is megérkeztek a fesztiválra, együtt néztünk körbe a rendezvényen. A gyerkőcök krumliból, dióból, pálcikából készítettek sün!t, emberkét, és egeret. Mi nagyok pedig újra, és újra élelem után néztünk. Volt szerencsekerék is, ami meglehetősen nehéz volt, mert sem telefonos segítséget, sem a felét nem lehetet elvenni a lehetséges válaszok közül. Márk azonban Jókerre pörgette, míg Lackó megfejtette a kérdéseket. Jutalmuk egy-egy üdítő volt, ami a nagy melegben biztos nem ártott.
Az idő elrohant egészen kettőig, amikor is úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk.
Alig száradt meg a csipa a szememben másnap ismét Csepelen találtam magamat Happyvel. A budafoki borfesztivál tűzijátékáról értesültünk, és mi úgy gondoltuk, hogy ez Csepelrő látszódni fog. Kicsit messze volt, de végül is látszódott. A tűzijáték végeztével még a főtéren készítettünk néhány képet, aztán mivel másnap munkanap volt úgy döntöttünk, hogy nem maradunk hajnal ötig, így éjfél körül már otthon is voltunk.
A héten egy motoros cucc beszerzéséhez Csepelre mentünk ki. A Haspók kifőzdében ebédeltünk meg, amit mindenkinek ajánlani tudok. (Még Piedone is elcsomagolta volna a maradékot, mert lett volna.) A művek területének látványa annyira megtetszett, hogy el is döntöttük Happyvel, hogy fotóaparáttal is a helyszínre sietünk, amint alkalom lesz rá.
A szombat éjszaka teljesen ideális volt számunkra. Telihold, felhőzet, és még a hőmérséklet is stimmelt. (Az előző napi villámlós vihart -sajnos- kihagytuk.) Mielőtt azonban a csepeli környezetet szívtuk volna magunkba, a Tescoban a fotózás kellékeit gyűjtöttük össze: kóla, sajtos kifli, fasirt, és az elmaradhatatlan vecsési káposzta.
Este a hely teljesen megváltozik, és csöppet sem barátságos. Csaholó kutyák, és morcos emberek a kerítésen túlról kémlelve figyeltek minket. Az őrző kutyákat a kerítés nem tartotta vissza, mert vagy nem volt, vagy a kapu tárva-nyitva állt. Biztos mi is “félelmetkeltően fotóztunk”. Azt hiszem kijelenthető, hogy eddig ez volt a legveszélyesebb, és legbarátságtalanabb hely, ahol este fotógéppel megfordultunk.
Néhány kép után Csepel főterére mentünk, ahol az estebédünket (az olcsó, és gazdaságost) fogyasztottuk el. Nagyon éhesek voltunk, mert a sajtos kifli illata beterítette a kocsit, és a többi összetevő is nagyon jól nézett ki. Valahogy, érdekes módon nem sokan voltak, akik hajnal egy óra környékén Csepel főterén vacsoráztak volna. Furcsa.
Természetesen a főtéren is készítettünk képeket, majd a Duna túl oldaláról fotóztuk Csepelt. Reggel öt órakor már ágyban is voltam.
Szombaton, nagyjából este 9 körül az Üllői felüljárójánál jártam, amikor erőteljes lassításba kezdtem. A jobb oldali sávban (a felüljáró negyedénél) elakadásjelzővel, és háromszöggel egy Nexia álldogált. Látszott rajta, hogy az onnan sehová nem megy. Ilyen autóm volt nekem is, és hasonlóan állt le, mint az övék. Az enyém a sínek előtt adta meg magát (lásd itt). Néztem is, hogy nem az enyém volt-e, de nem.
Egy fiatal család kérte, hogy vontatassam le őket a felüljáróról a kórházig, onnan már érkezik hozzájuk a segítség. Hátul egy pár éves kislány ült. Egy szó, mint száz, az aznapi jócselekedet is megvolt.
Zsámbékra az első magyar légvédelmi fegyvernemi múzeumba készültünk Happyvel. Ezért az esti utazás. Természetesen nem volt nyitva, de megtaláltuk. Körbe is néztünk a helyszínen. Aztán elmentünk a Zsámbéki romtemplomhoz, ahol olyan kutyát láttunk, amilyenek a horrorfilmekben szerepelnek. Nagytestű, szakadt-sötét bundázatú, és az az allergiás fajta. Úgy prüszkölt, hogy szagokat biztos nem érzett az a kóbor eb.
Utunk hazafelé a budaörsi Kálvária-dombhoz vezetet, ahol szintén elidőztünk egy keveset.
Vasárnap Zita, és Csabi hívott fotózni a Látóhegyre. Naná, hogy elmentem. Igazi rally etapokat lehetne szervezni az oda vezető útra. A kilátás a városra valóban szép. Az este éjfélkor zárult a számomra.
(Megj.: ismét sok kép esett a fehéregyensúly áldozatául…)
Tűzijáték másnapján kicsit fáradt voltam. Le is mondtam minden programot, amit csak lehetett, hogy majd este kipihenjem magamat. Este Csabi hívott IHM-re, de még azt is lemondtam, pedig nagyon csábító volt. Mivel hasonlóan csillagos ég volt, mint huszadikán meggondoltam magamat, és elindultunk víztornyot fotózni Biussal, Ferivel, és Happyvel. Sajnos nem jutottunk be nagyon közel a toronyhoz, így majd levélben kérünk engedélyt. Onnan tovább mentünk Ercsi felé az olajfinomítóhoz, majd ismét a Budakeszi Vadasparkot vettük birtokba.
Augusztus 20-ai tűzijátékot az utóbbi években egyszer sem hagytam ki. Az idén már gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e kimenni? Érdemes volt. Andreával, és Ferivel a budai oldalra mentünk a vár aljába. Oda, ahol pár évvel ezelőtt már bőrig áztunk egyszer, és pokróccal a fejünkön menekültünk a siklóhoz.
Idén azonban jó idő volt, és nem esett. Így persze nem teljes az igazság, mert esett, méghozzá jó nagyot az egész felszerelésem a betonra másfél méter magasról a tűzijáték kezdése előtt (sacc) egy órával. Tragédia. Szerencsére csak egyetlen eszköz sérült meg a 18-70-es obi, aminek az UV szűrője (más nevén Gravitációs szűrő, azaz G filter) roppant darabjaira, és szorult rá úgy, hogy kézzel le sem lehetett szedni róla.
Az obi egy tubusa is kimozdult a helyéről, de látható volt, hogy ezzel a Nikon szervíz könnyen megbirkózik majd (kérdés mennyiért). Végül ezzel az obival fotóztam végig a tűzijátékot (néhány képen észre is lehet venni a hibát).
Az idei tűzijáték nagyon szép volt. A Dunáról fellőtt kisebb rakétákat -szinte- mindenki láthatta. A Himnusz alatti időzítés is nagyon jó volt, aminek a basszushangját (vagy éppen a cintányérét) a felrobbantott petárdák adták. Azt is meglepetten láttam, hogy mindenki felállt a Himnusz alatt.
Egyetlen dolog nem stimmelt csak: az összes lámpát leoltották Budán és Pesten kivéve azt a néhányat ahol éppen mi voltunk. Így néhány képen jól látható a becsillogás. (Legközelebb viszünk magunkkal köveket.)
A tűzijáték után is terveztünk programot. Happyt útközben vettük fel, aki kérésemre magával hozta a Nikon méretű szerszámkészletét, és egy “közeli” mekibe mentünk, ahol is a 18-70-es obi sikeresen műtéten esett át.
Az éjszakát Raoul Wallenberg szobránál kezdtünk, majd a Budakeszi Vadaspark parkolójában folytattuk, ahol a csillagos égbolt elénk tárult (egészen hajnal négy óráig).
Hozzászólások