Szombat éjszaka Csabival fotózni mentünk az Erzsébet híd lábához. Az eredményeket a galériában lehet megtekinteni.
Felhívom a figyelmét mindenkinek, a hétvégén megrendezendő JQA projectre. Bizonyára mindenki észrevette, hogy a zOrszágban nem úgy haladnak a dolgok, ahogyan annak kellene. Most főként a budapesti bérletesek, és autósok térdeltek le a BKV sztrájkja miatt.
Január 17-én (vasárnap) 17 órakor gyalogoljunk egyet a Ferenciek terétől a Blaháig a buszsávban. Honlap linkje:
http://thesundayhumanbusproject.blog.hu/
Személy szerint reggel 5:30-kor kelek sztráktól függetlenül. Most 6:30-kor autóba kényszerülve teljes családostul a Heim Pál kórházba veszem az irányt, majd vissza a Kökire, hogy a két ovis/bölcsis lurkót lerakjam. Onnan vissza a kórházig, hogy a kedvesem össze is tudja gyűjteni a gyereket. Onnan metrózok a Ferenc körútig, majd gyalogolok egy 40 percet a Fehérvári útig, mert a 4/6-os nem közlekedi. (Az nem közlekedés, hogy 3-ból egyre sem férek fel.) Egyáltalán nem garantált a 9 órás munkába való érkezésem. Igen, leírni is sok(k).
Útközben persze hallgatom a rádiót, ahol nagyon bölcseket mondanak, hogy így-úgy vegyék föl az autósok az embereket, meg táblákat tegyenek ki… hát persze.
Ma kocsival jöttem be, hoztam a barátaimat is befelé. A Petőfi híd pesti hídfőjénél kiszóltam, hogy valaki jön-e velem a széndioxidos áruház felé. Borzalmas volt látni a nagy tanácstalanságot az arcokon, de végül egy bombázó leányzó beült mellém. Kíváncsi leszek hétfőn ki vesz föl engem…
A város így mulat,
Jó a hangulat,
Senki sem áldozat,
Mindenki táncol!
(Kovács Ákos – Mindenki táncol)
Tegnap estét/éjszakát kedves barátimmal együtt az Andante-Borpatikában töltöttük el. Szülinévnapomat ünnepeltük “mértékel”. Codálatosz estéjszaka volt.
Sajnos annyira el vagyok havazva, hogy nem csak a blog, de minden más is várakozóállásban van. Ilyen például a Bacchus project is, ami nagyon-nagyon lassan halad csak. De írni való is bőven akadna…
Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.
Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.
De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont
szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:
„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -
Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
Nem az ORTT sötétített be nálam, csak kevés időm maradt a blogolásra. Összecsapni meg nem szerettem volna.
Hogy mi történt? Túl sok minden, hogy bármit is pótolni lehessen (néhány írásomat törölni is kellett, mert már rég nem aktuális).
Voltam például Ákos dedikáláson (képek itt, és itt), amire a gitáromat vittem el, voltam fotózkodni is (itt, itt, és itt), családi csúszdás hétvégén, és újabb felejthetetlen Krúdy-estéken. De bőven adna írnivalót a politika világa is…
Most legutoljára Csabival a múzeumok éjszakáján fotóztunk egy katólikus templomban, ahol egy hölgy kedvesen mesélte a templom rövid történetét.
Talán ismét visszatérek…
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ
SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- A költő, a szamár, s a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, -
mennyből az angyal.
Múlthét szerdán az Andante-Borpatika vendégei Szigethy Gábor, és Kovács Ákos volt. Krúdy Gyula a Kaland a régi királlyal c. novelláiból olvastak fel.
Kivételes egy nap volt. Egy asztalnál ült az összes köménymagos, ami ha volt is rá már példa, biztos nagyon régen lehetett. Szigethy Gábor születésnapját ünnepelte, mi pedig eperpálinkát, és DVD-t ajándékoztunk neki emlékül. Természetesen Ákos sem maradt ki. Tortával, és köménymagos fényképpel köszöntük meg a 40+ turnét, majd az ajándékba kapott pezsgőt is felbontottuk.
Ismét szép, és tartalmas este volt, azonban mégsem maradt mindenre elég idő. Kicsit sajnáltam, de nem lehet mindent egyszerre.
Mindenképpen ki kell emelni Tibi barátunkat, akivel utoljára legalább 10+ éve nem találkoztunk (jó volt őt látni), és enyhén szólva is kalandos útja volt hazafelé. Így hát jó barátunknak sikerült megmutatni, hogy milyen is a kultúrált magyar borfogyasztás.
Képek az Andante-Borpatika honlapján…
Ahogy a szájhagyomány útján terjedő népmese szájról-szájra, úgy került kézről-kézre a gépem is, így a fotók javát nem én készítettem.
Sikerült eljutnunk a hétvégén megrendezett kistarcsai krumplifesztiválra. Természetesen állbajuszt, és állszakált is viseltem, hogy ne ismerjenek fel (lásd cölöp lettem).
A tér tele volt görhönnyel (milyen furcsa ezt kisbetűvel leírni). Nem csak néztük magunkat, sokat meg is kóstóltunk magunkból. Volt fűszeres, gombás, sonkás, tejfölös, sajtos, répás, és annyi féle, amennyit el lehet még hozzá képzelni. Álltalában egy-két darabkát lehetet belőlünk kapni a pityókajegy fejében (200 HUF), és mind megérte megenni.
Idő közben Happyék is megérkeztek a fesztiválra, együtt néztünk körbe a rendezvényen. A gyerkőcök krumliból, dióból, pálcikából készítettek sün!t, emberkét, és egeret. Mi nagyok pedig újra, és újra élelem után néztünk. Volt szerencsekerék is, ami meglehetősen nehéz volt, mert sem telefonos segítséget, sem a felét nem lehetet elvenni a lehetséges válaszok közül. Márk azonban Jókerre pörgette, míg Lackó megfejtette a kérdéseket. Jutalmuk egy-egy üdítő volt, ami a nagy melegben biztos nem ártott.
Az idő elrohant egészen kettőig, amikor is úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk.
A magyar jezsuiták ezen a héten ünneplik önállóságuk 100. évfordulóját. Ezen alkalomból -pénteken- a Jezsuita udvarban Kovács Ákos a hittről beszélt. Mi is ott voltunk Annával, Tamással, és Antival.
A beszélgetés meghallgatható, és letölthető itt…
Első nap
Múlthét szombaton sikerült először kimenni a borfesztiválra. Sokan ott voltunk a köménymagból: Zita, Csabi, Csongi, Tamás, Bius, és mindazok, akiknek a nevét nem soroltam fel. Mi hárman (felsorolás vége) majdnem lekéstük aVivat Bacchus előadásának elejét. Sokan összegyűltek a téren, és a hangulat is jó volt. Az előadás után a Tiffán standnál csoportosultunk, majd egy kis idő elteltével a többiek viszonylag hamar le is léptek. “Csak” Tomi maradt nekem, így együtt mulattuk el görbén az időt.
Második nap
Eredetileg úgy volt, hogy csak szombaton megyek, de sikerült a vasárnapot is ott töltenem. Két helyszínen is fellépett a csapat. A nagyszínpadon óriási sikert arattak a fiúk, és a közönség is jól szerepelt. Mindeközben én csak kattintgattam.
Kovács Ákos, Tiffán Zsolt, Bencze Attila, és Beleznai Endre társaságát is élvezhettük/em hosszabb-rövidebb időre. Mindkét napon rendszeresen, és kötelességtudóan látogattuk a borosgazdákat…
Találkoztam volt osztálytársammal -Kisördöggel-, és több döbbenetes dolog is történt a két nap alatt, amit le sem merek írni!
Cölöp vagyok, szedj ki innen!
Na, nem afféle boszorkányégetésre, vagy kannibalizmusra kell elsőre gondolni. Azok az idők -talán!- már elmúltak. És senki meg se próbáljon hasonlóságot keresni Galilei élete, és az én sorsom között, mert nem sokat fog találni.
Minden évben Kistarcsán tartanak egy krumplifesztivált, amit a nevemmel fémjeleznek. (Természetesen ügyvédeim már dolgoznak a jogdíjakkal kapcsolatban, és az is biztos, hogy a nemzetközi problémát az EU-ban fogják tárgyalni.)
Kereszti Ferenc keresett meg egy szeptemberben megjelenő helyi újság miatt. Arra kért, hogy a blogomon lévő “Rólam” rovatát aktualizáljam, és ha áldásomat is adom, akkor kinyomtatnának újság formájában. Keveset gondolkodtam rajta, és az eredmény látható is (képek…).
Már régóta tervezem, hogy eljutok a kistarcsai krumplifesztiválra, de sajnos még idén sem biztos, hogy sikerül. Ha mégis, akkor legalább egy celebbel is lehet majd találkozni.
Link
kike.hu – Süssünk görhönyt! – Krumplifesztivál Kistarcsán
kike.hu – programfüzet
Alig száradt meg a csipa a szememben másnap ismét Csepelen találtam magamat Happyvel. A budafoki borfesztivál tűzijátékáról értesültünk, és mi úgy gondoltuk, hogy ez Csepelrő látszódni fog. Kicsit messze volt, de végül is látszódott. A tűzijáték végeztével még a főtéren készítettünk néhány képet, aztán mivel másnap munkanap volt úgy döntöttünk, hogy nem maradunk hajnal ötig, így éjfél körül már otthon is voltunk.
A héten egy motoros cucc beszerzéséhez Csepelre mentünk ki. A Haspók kifőzdében ebédeltünk meg, amit mindenkinek ajánlani tudok. (Még Piedone is elcsomagolta volna a maradékot, mert lett volna.) A művek területének látványa annyira megtetszett, hogy el is döntöttük Happyvel, hogy fotóaparáttal is a helyszínre sietünk, amint alkalom lesz rá.
A szombat éjszaka teljesen ideális volt számunkra. Telihold, felhőzet, és még a hőmérséklet is stimmelt. (Az előző napi villámlós vihart -sajnos- kihagytuk.) Mielőtt azonban a csepeli környezetet szívtuk volna magunkba, a Tescoban a fotózás kellékeit gyűjtöttük össze: kóla, sajtos kifli, fasirt, és az elmaradhatatlan vecsési káposzta.
Este a hely teljesen megváltozik, és csöppet sem barátságos. Csaholó kutyák, és morcos emberek a kerítésen túlról kémlelve figyeltek minket. Az őrző kutyákat a kerítés nem tartotta vissza, mert vagy nem volt, vagy a kapu tárva-nyitva állt. Biztos mi is “félelmetkeltően fotóztunk”. Azt hiszem kijelenthető, hogy eddig ez volt a legveszélyesebb, és legbarátságtalanabb hely, ahol este fotógéppel megfordultunk.
Néhány kép után Csepel főterére mentünk, ahol az estebédünket (az olcsó, és gazdaságost) fogyasztottuk el. Nagyon éhesek voltunk, mert a sajtos kifli illata beterítette a kocsit, és a többi összetevő is nagyon jól nézett ki. Valahogy, érdekes módon nem sokan voltak, akik hajnal egy óra környékén Csepel főterén vacsoráztak volna. Furcsa.
Természetesen a főtéren is készítettünk képeket, majd a Duna túl oldaláról fotóztuk Csepelt. Reggel öt órakor már ágyban is voltam.
Szombaton, nagyjából este 9 körül az Üllői felüljárójánál jártam, amikor erőteljes lassításba kezdtem. A jobb oldali sávban (a felüljáró negyedénél) elakadásjelzővel, és háromszöggel egy Nexia álldogált. Látszott rajta, hogy az onnan sehová nem megy. Ilyen autóm volt nekem is, és hasonlóan állt le, mint az övék. Az enyém a sínek előtt adta meg magát (lásd itt). Néztem is, hogy nem az enyém volt-e, de nem.
Egy fiatal család kérte, hogy vontatassam le őket a felüljáróról a kórházig, onnan már érkezik hozzájuk a segítség. Hátul egy pár éves kislány ült. Egy szó, mint száz, az aznapi jócselekedet is megvolt.
Zsámbékra az első magyar légvédelmi fegyvernemi múzeumba készültünk Happyvel. Ezért az esti utazás. Természetesen nem volt nyitva, de megtaláltuk. Körbe is néztünk a helyszínen. Aztán elmentünk a Zsámbéki romtemplomhoz, ahol olyan kutyát láttunk, amilyenek a horrorfilmekben szerepelnek. Nagytestű, szakadt-sötét bundázatú, és az az allergiás fajta. Úgy prüszkölt, hogy szagokat biztos nem érzett az a kóbor eb.
Utunk hazafelé a budaörsi Kálvária-dombhoz vezetet, ahol szintén elidőztünk egy keveset.
Nagyon rég volt már, hogy a Vivat Bacchus az Andante-Borpatikában lépjen fel, és mi is ott legyünk. Ezért nagyon készültünk lelkileg is az estére. Szerintem Peti is érezhette mindezt, mert a nagy sietségben felemás cipőbe “jött” el Pécsről.
Koncert előtt kint a teraszon beszélgettünk többek között politikáról (“idősebb vagyok, mint Szlovákia” pólóról), fellépésekről (Ákos UHD, a 9/11-ei borfesztiválról a Budai Várban), és családról.
A koncert meghozta a jó hangulatot, amiben a két üveg Tiffán Portugieser, pálinka, és brendi is besegített. Csak néhány kép nem sikerült a fotók közül, de az nagyon nem.
Több olyan kép is van, ami azonnal belopta magát a szívembe. Azt hiszem, kijelenthető az a tudományos megállapítás, hogy a bor mindenkit baráttá tesz.
Egy asztalhoz tévedtünk, ott elbeszélgettünk a Tiborral, a csapat aktuális “managerével” (Tomival), meg a Nikon vs. Canonról (ez utóbbi nem csak nyomtatókat gyárt?).
Szép lassan hazaszédelegtünk, de még előtte mindenkit felhívtunk az éjszaka. Biztos örültek, hogy (jól) hallanak minket. Nagy sétát tettünk a belvárosba, majd az éjszakai békávé repített minket haza. Persze ott is hangosak voltunk…
Tagadhatatlan pillanatok (én kérek elnézést!):
Vasárnap Zita, és Csabi hívott fotózni a Látóhegyre. Naná, hogy elmentem. Igazi rally etapokat lehetne szervezni az oda vezető útra. A kilátás a városra valóban szép. Az este éjfélkor zárult a számomra.
(Megj.: ismét sok kép esett a fehéregyensúly áldozatául…)
Tűzijáték másnapján kicsit fáradt voltam. Le is mondtam minden programot, amit csak lehetett, hogy majd este kipihenjem magamat. Este Csabi hívott IHM-re, de még azt is lemondtam, pedig nagyon csábító volt. Mivel hasonlóan csillagos ég volt, mint huszadikán meggondoltam magamat, és elindultunk víztornyot fotózni Biussal, Ferivel, és Happyvel. Sajnos nem jutottunk be nagyon közel a toronyhoz, így majd levélben kérünk engedélyt. Onnan tovább mentünk Ercsi felé az olajfinomítóhoz, majd ismét a Budakeszi Vadasparkot vettük birtokba.
Augusztus 20-ai tűzijátékot az utóbbi években egyszer sem hagytam ki. Az idén már gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e kimenni? Érdemes volt. Andreával, és Ferivel a budai oldalra mentünk a vár aljába. Oda, ahol pár évvel ezelőtt már bőrig áztunk egyszer, és pokróccal a fejünkön menekültünk a siklóhoz.
Idén azonban jó idő volt, és nem esett. Így persze nem teljes az igazság, mert esett, méghozzá jó nagyot az egész felszerelésem a betonra másfél méter magasról a tűzijáték kezdése előtt (sacc) egy órával. Tragédia. Szerencsére csak egyetlen eszköz sérült meg a 18-70-es obi, aminek az UV szűrője (más nevén Gravitációs szűrő, azaz G filter) roppant darabjaira, és szorult rá úgy, hogy kézzel le sem lehetett szedni róla.
Az obi egy tubusa is kimozdult a helyéről, de látható volt, hogy ezzel a Nikon szervíz könnyen megbirkózik majd (kérdés mennyiért). Végül ezzel az obival fotóztam végig a tűzijátékot (néhány képen észre is lehet venni a hibát).
Az idei tűzijáték nagyon szép volt. A Dunáról fellőtt kisebb rakétákat -szinte- mindenki láthatta. A Himnusz alatti időzítés is nagyon jó volt, aminek a basszushangját (vagy éppen a cintányérét) a felrobbantott petárdák adták. Azt is meglepetten láttam, hogy mindenki felállt a Himnusz alatt.
Egyetlen dolog nem stimmelt csak: az összes lámpát leoltották Budán és Pesten kivéve azt a néhányat ahol éppen mi voltunk. Így néhány képen jól látható a becsillogás. (Legközelebb viszünk magunkkal köveket.)
A tűzijáték után is terveztünk programot. Happyt útközben vettük fel, aki kérésemre magával hozta a Nikon méretű szerszámkészletét, és egy “közeli” mekibe mentünk, ahol is a 18-70-es obi sikeresen műtéten esett át.
Az éjszakát Raoul Wallenberg szobránál kezdtünk, majd a Budakeszi Vadaspark parkolójában folytattuk, ahol a csillagos égbolt elénk tárult (egészen hajnal négy óráig).
Hugicám 16 szülinapjára siófoki Ákos koncertet kapott ajándékba (többek között). Természetesen óriási tévedés azt gondolni, hogy én erőltettem rá eme gondolatot. A csipet-csapat (más nevén a köménymag) egy része pesten kovácsolódott össze, a többiekkel Siófokon találkoztunk.
A koncert előtti hetekben is szó volt arról, hogy mióta az eszünket tudjuk a Kálmán Imre szabadtéri színpad semmit sem változott, és a legrégebbi emlékeink sem egy felújított pompás stadiont juttatja az eszünkbe. Ákos is valami hasonló megemlékezéssel nyitott. Hiába, ha előtörnek az emlékek…
Az elsők között voltunk (vagyunk, s leszünk) a kapunál. Amíg kint várakoztunk, Falat mulattatott minket ütős poénjaival. Aztán hét órakor megnyílt a kapu, és a színpad első sorait céloztuk meg (nem az üléseket). A koncert kezdéséig Juhász Viktorral beszélgetünk a jó szomszédokról.
A kisméretű küzdőtér nagyon lassan telt meg (nem úgy, mint máskor). Eleinte úgy tűnt, hogy csak egy sor lesz, és azokban is főként mi vagyunk. Aztán szép lassan szállingózni kezdtek az emberek a koncert első számainál. A koncert végéig kellemes, családias, bő hely maradt mindenkinek a táncoláshoz, ugráláshoz.
Sokat változott a koncert szerkezete. Zeneszámok kerültek ki a repertoárból, és újak kerültek a helyükre. Nem volt szünet, és bár így is többségben voltak a lírai számok, a siófoki koncert már egy dübörgős turnét jelez előre.
Remekül éreztem magamat, és szerintem mindenki más is így volt ezzel. A koncert után még egy hajnali vacsorára beült a köménymag, majd haza indultunk. (Érkezés hajnal négy óra.)
Link
akos.hu – előkészület képei
akos.hu – koncertfotók
(Képek forrása: akos.hu)
Hozzászólások